Mit jelent biztonságos felnőttnek lenni?

Már azzal is sokat tehet egy gyermek vagy fiatal életében, ha olyan felnőttként van jelen, aki
figyel, meghallgat és kiszámítható érzelmi biztonságot nyújt. A szenvedélybeteg családban
élő gyerekek számára gyakran már egyetlen támogató kapcsolat is védőfaktort jelenthet. Nem
azért, mert ez a felnőtt „megmenti” őket, hanem mert segít megtapasztalni, hogy lehet bízni
valakiben, lehet beszélni az érzésekről, és lehet segítséget kérni.

Miért van különösen nagy szükség biztonságos felnőttekre?

A szenvedélybeteg családokban a gyermekek gyakran kiszámíthatatlan, érzelmileg
bizonytalan közegben élnek. Fokozott feszültségben élnek, próbálnak idomulni a
kiszámíthatatlan helyzetekhez, érzékenyen figyelik a környezetüket, és előfordulhat, hogy túl
korán vesznek magukra felnőtt szerepeket vagy felelősségeket. Sokszor a család figyelmének
középpontjában maga a függőség áll: a szerhasználó szülő működése, hangulata, állapota, a
körülötte kialakuló feszültségek és konfliktusok. A legkisebbek pedig háttérbe szorulhatnak –
az irodalom ezért nevezi őket „elfeledett gyerekeknek”.

A túlélés érdekében sok gyerek különböző szerepeket vehet fel:

• a „hős”, aki túl korán válik felelősségteljessé,
• a „bohóc”, aki humorral oldja a feszültséget,
• az „elveszett gyermek”, aki láthatatlanná próbál válni,
• vagy a „fekete bárány”, aki viselkedésével tereli el a figyelmet a család problémáiról.
• Ezek nem „rossz viselkedések”, hanem túlélési stratégiák. Egy biztonságos felnőtt segíthet
• abban, hogy a gyermek megtapasztalja: nem kell mindig alkalmazkodnia, mindent neki
• felügyelnie vagy másokról gondoskodnia.

Ki számít biztonságos felnőttnek?

Biztonságos felnőtt lehet bárki, aki következetesen, aktív figyelemmel és elfogadóan van jelen
egy gyermek életében. Nem feltétlenül segítő szakemberről van szó: lehet pedagógus, rokon,
edző, szomszéd, családi barát vagy akár egy másik szülő is.
A szenvedélybeteg családokban sérülhet a bizalom és a kiszámíthatóság élménye. A gyerekek
gyakran azt tanulják meg, hogy bizonyos dolgokról „nem szabad beszélni”, hogy
alkalmazkodniuk kell, vagy hogy az ő érzéseik kevésbé fontosak mások szükségleteinél.
Éppen ezért nagy jelentősége van annak, ha találkoznak olyanokkal, akik másfajta
kapcsolódást mutatnak nekik.
A gyermekek számára különösen fontos, hogy legyen legalább egy olyan felnőtt az életükben:

• aki nem bagatellizálja az érzéseiket,
• aki mellett nem kell titkolózniuk,
• és aki nem a szégyent vagy a hibáztatást erősíti bennük.

Mit tehet egy biztonságos felnőtt?

Tanuljon meg jól figyelni és hallgatni

Az egyik legfontosabb segítség az, ha a gyermek megélheti: beszélhet arról, amit érez. A
szenvedélybeteg szülők gyermekeinek gyakran nincs olyan ember az életükben, akivel
biztonságosan megoszthatnák félelmeiket, szükségleteiket vagy reményeiket.

A gyerekek sokszor nem közvetlenül beszélnek a nehézségeikről. A szorongás, a túlzott
alkalmazkodás, a visszahúzódás, az ingerlékenység vagy éppen a „túl jó gyerek” szerep mind
lehetnek jelzések. Sokszor nem az a legfontosabb, hogy tökéletes válaszokat adjunk, hanem
hogy a gyermek azt élje meg: valaki figyel rá.

A jó hallgatás nem azt jelenti, hogy mindenre megoldást kell találni. Sokkal inkább azt, hogy:

• jelen vagyunk,
• kíváncsian figyelünk,
• nem szakítjuk félbe,
• nem akarjuk azonnal „megjavítani” a helyzetet.

A bizalomépítés folyamat. Időre és következetességre van szükség hozzá. Sok gyermek
számára már az is új élmény lehet, hogy egy felnőtt nyugodtan, kíváncsian és ítélkezés nélkül
meghallgatja őt.

Segítsen az érzések megfogalmazásában

A szenvedélybeteg családokban élő gyerekek sokszor megtanulják elrejteni az érzéseiket.
Félhetnek a konfliktusoktól, a következményektől vagy attól, hogy tovább terhelik a családot.
A biztonságos felnőtt segíthet szavakat találni:

• „Ez nagyon ijesztő lehetett.”
• „Nem csoda, hogy összezavarodtál.”
• „Érthető, ha egyszerre vagy dühös és szomorú.”

A gyermeknek adott egyik legfontosabb segítség az, ha felismerheti, hogy az érzései
normálisak és jogosak. Az érzések kimondása csökkentheti a szégyent és az elszigeteltség
érzését.

Erősítse meg, hogy nem a gyermek a felelős a függőségért

Jerry Moe, szenvedélybeteg családok gyermekeivel foglalkozó szakember hét alapvető
üzenetet fogalmazott meg, amelyek segíthetnek csökkenteni a gyermekek bűntudatát és túlzott
felelősségérzetét.

Jerry Moe 7 szabálya:

• Nem én vagyok az oka
• Nem tudom befolyásolni
• Nem tudom meggyógyítani
• Vigyázhatok magamra jobban, ha:
  • Kimondom az érzéseimet
  • Jó(zan) döntéseket hozok
  • Szeretem magam

Ezek az üzenetek azért különösen fontosak, mert sok gyermek úgy érzi:

• neki kell megmentenie a szülőt,
• rajta múlik, mi történik otthon,
• vagy ha „jobb” lenne, a szülő talán nem inna.

A biztonságos felnőtt segíthet újra és újra megerősíteni:

• nem a gyermek hibája a függőség,
• nem az ő feladata a helyzet megoldása,
• és joga van saját életéhez, érzéseihez és szükségleteihez.

Segítsen számára kapcsolatokat és közösségeket találni

A szenvedélybeteg családok gyermekei gyakran elszigetelődnek, nehezen bíznak másokban,
vagy túl korán vesznek fel felnőtt szerepeket.
A sport, művészeti tevékenységek, közösségi programok vagy támogató csoportok
segíthetnek:

• az önbizalom erősítésében,
• a valahová tartozás élményében,
• és abban, hogy a gyermek megtapasztalja: lehet örömöt átélni és biztonságos
  kapcsolatokban létezni.

Hogyan beszélgessünk a gyerekekkel?

Segíthetnek az olyan beszélgetések, amelyek:

• a gyermek állapotára, az érzések felismerésére és megnevezésére irányulnak,
• erősítik az önbizalmat,
• csökkentik az egyedüllét érzését,
• és segítenek biztonságos kapcsolódásokat találni.

Segítő kérdések lehetnek a gyerek számára például:

• „Hogy vagy mostanában?”
• „Mi szokott segíteni, amikor nehéz?”
• „Van olyan felnőtt, akiben megbízol?”
• „Mikor érzed magad biztonságban?”
• „Mi szokott megnyugtatni?”

Fontos megerősíteni:

• hogy nincs egyedül,
• hogy más gyerekek is élnek hasonló helyzetben,
• és hogy joga van segítséget kérni.

A gyerekek számára sokszor megnyugtató, ha egy felnőtt kimondja:
„Igen, ez egy nehéz helyzet.”
„Jogos, hogy összezavarodtál.”
„Nem kell egyedül megoldanod.”

Fontos, hogy a gyermek érezze: nem kell „jól” válaszolnia.

Miről ne beszélgessünk?

Nem szükséges részletesen kifaggatni az otthoni konfliktusokról vagy a szerhasználat konkrét
részleteiről. A cél nem a nyomozás vagy a család „leleplezése”, hanem a gyermek támogatása
és biztonságérzetének erősítése.

Érdemes kerülni:

• a részletek erőltetését,
• az elsietett diagnózisokat („Apukád alkoholista?”),
• a szülők hibáztatását,
• a titkok kikényszerítését,
• és azt, hogy a gyermeket közvetítő vagy „kis felnőtt” szerepbe helyezzük.

Mit ne tegyen egy biztonságos felnőtt?

Ne utasítsa el a segítséget kérő gyermeket

Az elutasítás tovább erősítheti a reménytelenséget és az elszigeteltséget.

Ne ígérjen olyat, amit nem tud betartani

A gyermekek számára a kiszámíthatóság és az állandóság különösen fontos.

Ne ossza meg a gyermek történetét illetéktelenekkel

A bizalom és a gyermek védelme elsődleges.

Ne próbáljon terapeutává válni

Nem kell minden problémát egyedül megoldani. Fontos felismerni saját kompetenciahatárainkat, és szükség esetén szakemberhez irányítani a gyermeket vagy a családot.

Ne hagyja figyelmen kívül az erőszakot

Ha a gyermek veszélyben van, vagy családon belüli erőszak történik, professzionális segítség bevonása szükséges, vagy jelzés megtétele a gyermekjóléti intézmények, vagy az illetékes hatóságok felé.

Nem tökéletesnek kell lenni, hanem jelen lenni

A biztonságos felnőtt nem attól biztonságos, hogy mindenre tudja a választ. Sokkal inkább attól, hogy képes jelen lenni, figyelni, megtartani a gyermek érzéseit és szükség esetén segítséget kérni más szakemberektől is.

A szenvedélybeteg családban élő gyerekek gyakran azt érzik:

• nem fontosak, 
• nem számítanak, 
• vagy hogy velük „van a baj”.

Ezért különösen fontos, hogy legyen mellettük olyan felnőtt, aki következetesen azt közvetíti:

• „Nem vagy egyedül.” 
• „Nem a te hibád.” 
• „Jogod van segítséget kérni.” 
• „Jogod van jól érezni magad.” 
• „Jogod van gyereknek lenni.” 
• „Lehet beszélni arról, ami nehéz.”

Néha már egyetlen ilyen kapcsolat is hosszú távú védőfaktorrá válhat egy gyermek életében. Lehet, hogy éppen ez az a kapcsolat, amely később a felépülés, a bizalom és a biztonság egyik alapja lesz számára.

Ha még több információhoz szeretne jutni a témában:

Ajánljuk az alábbi, ingyenesen letölthető kiadványainkat: